Az alábbiakban részletesen, képekkel illusztrálva szövegesen is közöljük elégedett vásárlónk videóban elmondott vevői véleményét.

 

Mit tapasztalt a Protektor beltéri festék penészmentesítő hatásával kapcsolatban?

” … Úgy jártam, hogy nem tudtam befejezni a beltéri munkálatokat, és gyakorlatilag az áthidalók fölött hagytam abba éppen. Tél vége felé észleltük azt, hogy ameddig a Protektor festék a falon volt, addig gyönyörű fehér maradt a fal, és ahol nem sikerült lefestenem, mert már elfogyott a festékem és az energiám, ott pedig „gyönyörűen” bepenészesedett. … ”

(Nagyobb nézethet kattints a képekre) 

“… Tehát nagyon szépen mutatja az ábra azt, hogy ameddig a festék a falon van, ott működik a szigetelés, és ahol pedig nem érte a festék, illetve már elfogyott, ott gyakorlatilag ugyanúgy bepenészesedett. Ami még nagyon érdekes volt, hogy megjelentek olyan helyen penészes foltok, ahol azelőtt nem volt, ez pedig azt mutatja, hogy átköltözött a penész egy másik területre, ami most hidegebbé vált azáltal, hogy a festéket nem tudtam már ezekre a területekre fölkenni. Tehát ez ékes bizonyítéka annak, hogy a festék működik. Feleségem is amikor odanézett tél vége felé, akkor azt mondta, hogy igen, most már elhiszi, hogy ez a festék nem csak festék, hanem hőszigetel is. Ez az én kis rövid történetem a Protektor festékkel kapcsolatosan. …”

A Protektor festékkel lefestett és le nem festett felület  közötti különbség szemléltetéséhez további képeket is mellékeltünk. (Nagyobb nézethet kattints a képekre) 

 

Homonnai István

Budapest

Óbuda

További referencia elérhetőségek kérésre

 

Kíváncsi, hogy található a fenti referencia? Térképünkön megtalálhatja.


Nagyobb térképre váltás

 

Tudja meg, mennyibe kerül a Protektor hőszigetelő és penészmentesítő festék!

Budapest – Óbuda – Protektor penészmentesítő referencia